A finn nyelvész munkája mind hazájában, mind más országokban, szűk szakmai körökben és nagy nyilvánosság előtt egyaránt, az egyik legtöbb vitát kiváltott könyv. Szemléletmódja ugyanis – ha egyes állításai talán megkérdőjelezhetőek is – forradalmian új, s a jövő kutatásai számára szinte bizonyosan megkerülhetetlen. Wiik szerint a népek eredetkutatásában le kell tudnunk tenni arról a 19. században meggyökeredzett felfogásról, mely szerint egy népet annak a csak rá jellemző nyelve, vérsége és kultúrája határoz meg. Lehetséges ugyanis, sőt általánosabb az, hogy egy nép vérségileg nem ugyanahhoz a népcsoporthoz tartozik, mint nyelvileg, s nem ugyanahhoz, mint kulturálisan. Sőt előfordulhat, hogy egy nép identitására nézve a leges-legközelebbi rokon népeitől is távol van. Manapság a népek eredetkutatása nem korlátozódhat többé csak a nyelvészetre, mint eddig, hanem abban több tudománynak (genetika, nyelvészet, régészet, kultúrakutatás stb.) együttesen kell részt vennie.