"...Ez az élő természet jó, igazságos, szép, mindent létrehoz, tartalmaz; magában foglalja, felöleli azt is, ami feloszlik, hogy belőle más, hasonló dolgok származzanak. Mikor jutsz el végre az istenekkel és az emberekkel való közös együttélésben a tökéletességnek arra a fokára, hogy te sem teszel nekik szemrehányást, viszont arra sem adsz okot, hogy ők korholjanak téged?” – írta valahol a quádok földjén, a Garam mentén a császár, aki póztalan őszinteséggel küzdött a lelki egyensúlyért, leszámolt az illúziókkal, rezignáltan tudomásul vette az emberi vágyak és törekvések hiúságát, de mégis vállalta kötelességeit és méltó maradt ideáljaihoz.