„A pszichiátriával tehát valami baj van.
Mi ez a baj? Honnan ered? Mi lesz ebből? Mi a pszichiátria jövője? [...]
A pszichiátria ellentmondása: orvostudományként olyan területen működik, amely inkább lélektan és társadalomtudomány, nem tudja kezelni az emberi viselkedés etikai problémáit, nem tudja elválasztani egymástól a normálist és a kórost, [...] nincs önálló emberképe, nem tud kommunikálni a társadalommal. Viszont a gyógyszergyártó és gyógyszerforgalmazó cégek más orvosi ágazatokban nem tapasztalható méretű befolyást gyakorolnak rá, és tevékenységét hatalmas marketingtérré változtatják.” — Részlet a Bevezetésből

Pszichiátria: betegségek és betegek, gyógyszerek és lelki terápiák, kórházak és rendelők – sajátos világ az egészségügyön belül, a test, a lélek és a társadalom határterületein. Az elmúlt évtizedek sok változást, fejlődést hoztak, de a 19. század végének szemléletmódjai és viszonyai még együtt élnek a 21. századéval, számos ellentmondást tapasztalható a tudomány és a gyakorlat között. Egy orvosi szakma tartja kézben az ellátást, miközben új segítő szakmák működnek, működnének közre. A közvélemény tájékozatlan, a közfelfogás hárító, miközben a társadalom megoldásokat várna a krónikus és leépülő betegek ellátásában, az öngyilkosság, az alkoholfogyasztás és a droghasználat megelőzésében, kezelésében.
Buda Béla könyve e problémakörbe igyekszik bevezetni az olvasót, azonban könyve nem csak a szakmabelieknek szól: szándéka éppen az, hogy a köztudatban, közbeszédben meglévő háttérismeretekre utalva, különböző összefüggések és jelenségek metszeteit bemutatva az érdeklődő laikusok számára is érthetővé tegye a helyzetet.
A pszichoterapeuta szerző nemcsak lassan félévszázados szakmai tapasztalataiból indul ki, hanem felhasználja korábbi szakirodalmi munkásságának részleteit is, köztük szaktudományos publikációkat is. Ezek azért is szükségesek, mert a problémafelvetés mellett a szerző szándéka a szaktudományi párbeszéd és vita megindítása.
Különös vállalkozás tehát a könyv: Buda Béla elkötelezett híve szakmájának, mégis a kritikai számvetés szükségességét hirdeti a jobbítás, a fejlődés érdekében. „Keserédes” a hangnem, vállalt szubjektivitás váltakozik pontos dokumentációs törekvésekkel. A szelíd provokáció szándékos: ezekről a dolgokról őszintén, nyíltan, akár véleményeket ütköztetve is beszélni kell – ezt szeretné a könyv elősegíteni.