Victor Hugo (1802–1885) nemcsak korának egyik legnagyobb írója volt, de évtizedeken át aktív politikusként is részt vállalt a világ − vagy legalábbis Franciaország − sorsának, társadalmának formálásában. A főrendi ház, majd az 1848-as alkotmányozó nemzetgyűlés tagjaként, később pedig szenátorként is többször javasolta a halálbüntetés eltörlését, kijelentve, hogy „A halálbüntetés a barbárságot jellemzi örök időktől fogva”. Az 1829-ben megjelent, Egy halálraítélt utolsó napja című fiatalkori regénye részben személyes élmények hatására született: 1828 novemberében a párizsi Városháza előtti téren átvágó Hugót annyira megrázta a guillotine bárdját élező, az aznap esti kivégzésre készülő hóhér látványa, hogy hazaérkezése után azonnal nekilátott az írásnak, és három hét alatt be is fejezte a regényt, amelynek üzenete a közelmúlt itthoni eseményei miatt most különösen aktuálissá vált. A mű lényegében egy belső monológ, amelyből megismerjük egy halálraítélt utolsó napjának, illetve az elítéléséhez vezető, körülbelül hat hétig tartó büntetőperének eseményeit. Hogy az elítélt bűnös, az kétségtelen, de kétségtelen az is, hogy a regény végére érve minden olvasó együttérzéssel gondol majd e bűnözőre, és osztani fogja Victor Hugo halálbüntetés-ellenes álláspontját. A mostani kiadásban a Csillay Kálmán-féle fordítás javított, átdolgozott változata olvasható.