Schein Gábor könyvében egy elbeszélő, egy angyal mesél el két, időben és térben egymástól nagyon távoli életrajzot. A német Johann Klarfeld története a 18. században játszódik, a nevelődési regénynek is beillő életrajz hőse egy német kisvárosban születik és tölti gyermekkorát, majd apja halála után nem sokkal, 15 évesen ott hagyja anyját és testvéreit, hogy tanulhasson. Vándorlásai során bejárja a német fejedelemségeket és Flandriát. Először egy borbélyhoz szegődik el segédnek, majd csatlakozik Frangipan gróf huszárezredéhez, felcserként megjárja a háborút, hol a francia, hol a német seregekhez csapódva, kémkedéssel vádolják, fogságba esik, végül Hágába kerül, s ott is marad Del Filato úr, az olasz származású festő szolgálatában. A mester felesége halála óta egyedül neveli vak lányát, Carlitát, akibe a főhős beleszeret. A titokzatos és fantasztikus elemekkel átszőtt történet a német romantika, Hoffmann és Goethe műveit idézi.
A másik életrajz főszereplője az 1943-ban született Józsa Berta, dédszülei, nagyszülei, szülei és saját maga történetén keresztül egy magyarországi család sorsa tárul fel, mely a 20. század kiszámíthatatlan és kegyetlen történelmében a múlt elfedésével, eltitkolásával, a feledés taktikájával próbál életben maradni.
„Mert a világ közeli ugyan, csak ki kell nyújtanunk a kezünket, és a legtávolabbi szegletét is könnyedén elérjük, de nem otthonunk, és soha többé nem is lesz az” – írja az angyal a könyv egyik előbeszédében. Éppen ez otthontalanság az, ami mindkét történetben meghatározó, s ami ellen mindkét főhős eltérő eszközeivel hiába küzd.
A sűrű motivikus kapcsolatokon túl az otthontalanság mindent átható érzése, a származás elhallgatása, eltitkolása, a megbélyegzettségtől való félelem, a feledésben felbomló, de teljesen soha fel nem számolható zsidó identitás miatti szorongás és rettegés fűzi össze egy regénnyé a két történetet.