"A Drogma a lángolásról, a szendevélyről, a hitről és a belső békéről szól. Korábbi változata - amelyet 8 évvel ezelőtt írtam - az életről vallott gondolataim durva megfogalmazása volt, a most, november elején megjelenő átdolgozott, bővített új Drogma egy önkritikus, öniróniával teli könyv, egy sokkal érettebb írás, amelyben az is benne van, hogy hogyan lehet mindezeket megszerezni."

A szerkesztő előszava: "Mindenki közhelyesnek fogja tartani ezt a könyvet. De mindenki más-más mondatokat fog ennek bizonyítására idézni. A drogosok a drogokkal kapcsolatos részeket, a szenvedélyükkel felhagyók a hozzájuk intézett mondatokat, és az ezekre adott válaszokat, az őszinték a dolgok kimondását szorgalmazó szövegeket, a Keletkutatók és az ezoterikus tanokban járatosak a doki által idézett történeteket. Sok mindenről szól ez a könyv, de legfőképpen arról a világról, melyben a közhelyekig való eljutás cél lehet, Közhely, vagyis egy közösség közös tudása az adott világról. Vannak olyan szituációk, melyekben nagy kincs, ha valaki képes egy KÖZösségben megtalálni a HELYét. Csernus Imre doktor írhatott volna - elvileg - saját módszeréről egy olyan könyvet, melyben gazdag orvosi szókinccsel elmagyarázza, miben más az övé, mint másé. Írhatott volna - szintén elvileg - egy kalandregényt, kalózokról és narkósokról, az előbbiek a példaképei, az utóbbiak meg szintén. Ehelyett könyvében keleti filozófusok történeteiből facsarja magába és másokba az önismeretre kényszerítő erőt, mint a citrom levét. Savanyú, de jó érzés, ahogy az idegvégződések is összerándulnak tőle. Intenzív és kiszámítható.
A szerzőtársak, Bence és Alfonz, az őserő és az őskételkedés. A doki szövegeinek, gondolatainak, érzelmességének dekonstruktŐREI. A szavak emberei. (...)
Akikről és akiknek szól ez a könyv, a sejtek, megszámlálhatatlanul sokan vannak. Fájdalmaik, bukásaik, küzdelmük - fájdalmaink, bukásaink, küzdelmünk. Droggal vagy nélküle." (Péczely Dóra)