Dohnányi Ernő (1877-1960) nemzedékének egyik legnevesebb előadóművésze, megbecsült komponistája volt. A két világháború közötti magyar zenei élet szinte minden fontos területén meghatározó szerepet töltött be, élete végéig tartó zongorapedagógusi munkássága nyomán számos tanítványa vált a nemzetközi koncertélet keresett szereplőjévé. Szerteágazó levelezéséből mind a mai napig nem jelent meg egyetlen gyűjteményes kiadás sem. Kötetünk ezt a hiányt pótolja: a közel háromszáz családi levél most először kerül a magyar olvasóközönség elé. A levelek a művész szüleinek, illetve húgának Dohnányi Máriának íródtak, s az életút két nagy korszakát mutatják be: egyfelől a gyermekkortól az 1915 novemberéig tartó éveket, másfelől az 1944 őszétől kezdődő emigráció küzdelmes másfél évtizedét dokumentálják. Míg szülőknek szóló írásokból az érdeklődők Dohnányi zeneakadémiai tanulmányairól, kompozícióiról, később hangversenyeiről, művei fogadtatásáról tájékozódhatnak, addig a testvérének küldött levelekből nemcsak e művészi pálya alakulása követhető nyomon. A gyermek- és ifjúkor mindennapjairól, később az időskor gondjairól beszámoló, ám mindenkor kedvesen évődő és szeretetteljes, olykor apáskodó hangvételű sorok olvastával bepillantást nyerhetünk a testvérpár évtizedeken át tartó szoros, bensőséges kapcsolatába is. A válogatást a levelek tartalma alapján összeállított táblázatok, jegyzékek és mutatók, valamint angol nyelvű rövid összefoglalók egészítik ki.