A csend útján - Karthauzi szerzetesek a belső életről
A csend útján - Karthauzi szerzetesek a belső életről
"Nyugodtan feltételezhetjük, hogy az az ember, aki a szemlélődést gyakorolva nyitott Istenre, s engedi, hogy Isten világossága és szeretete beáradjon a szívébe, akkor is közbenjárást végez, ha kifejezetten nem is törődik vele: átadja lelki környezetének azt a világosságot és szeretetet, amelyet befogadott, s titokzatos és rejtett módon a javára lehet valamely konkrét személynek. Ebben az értelemben imádságnak tekinthető minden olyan gondolat, amely összhangban van Istennel, a szívnek minden olyan rezdülése, amely összhangban van Krisztussal."
"Csak akkor kerülhetünk kapcsolatba Krisztussal a többi emberben, ha valamennyiüket olyannak fogadjuk el, amilyennek Isten megalkotta és ma is alkotja őket. Akkor kérjük Krisztust a többi embertől, ha azt kérjük tőlük, legyenek önmaguk, ha azt kérjük, legyenek olyanok és váljanak olyanná, amilyennek Isten akarja őket. Így értésükre adjuk, hogy csak akkor lehetünk önmagunk, ha ők is önmaguk."