A könyv sok eddigi félreértést tisztáz. Cioran gyermekkori írásai alapján minden eddiginél hitelesebben mutatja be azt a törést, amelyet húszéves korában elharapózó álmatlansága, egy olyan életesemény okozott, amelyből ő maga levezette egész filozófiáját.

Ciorannak a Vasgárdában játszott szerepét is igen alaposan világítja meg a szerző. Bemutatja azt is, hogy miközben magasztalta a hitlerizmust vagy a legionarizmust, azok kritikáját is nyújtotta: egyszerűen ostobának nevezett mindenkit, aki egy eszmével azonosul. Fanatizmus és szkepszis dialektikája a jelen könyv egyik fő témája. A ciorani megnyilvánulásokat amelyeket József Attila kifejezésével fasiszta kommunizmusnak nevezhetünk saját koruk hasonló szövegeinek világában helyezi el, s rendkívül alaposan elemzi azt, hogy a ciorani gnosztikus képzetek miként viszonyulnak az általa gyűlölt, ám becsült Rousseau és a legnagyobb írónak tartott Dosztojevszkij műveihez. Márpedig a vonatkozó szakirodalom állításaival szemben éppen annak elemzésével és bemutatásával, amit egy Rousseau vagy Dosztojevszkij műben elhallgatott, lehet jobban megvilágítani a ciorani gondolkodás mechanizmusait.