A történelem tanúsága szerint a filozófia egyidős az öntudatosan gondolkodó emberrel, aki a természetben és a saját életében tapasztalt jelenségek okát, magyarázatát keresve igyekszik a valóságról átfogó képet alkotni, hogy lehetőségeinek megfelelő célokat tűzzön ki - így adva igazolható értelmet boldogság-keresésének. A szaktudományok a valóság egy-egy részletét vizsgálják. A bölcselet ezzel szemben olyan általános elvek megállapítására törekszik, amelyek a szaktudományi kutatásnak is előfeltételei, s egyben az általános emberi művelődést is szolgálják. A bölcselettörténet feladata a bölcseleti tanok és rendszerek ismertetése és értékelése a filozófusok fennmaradt írásai vagy a tanításukat közlő egyéb források alapján. Az értékelés révén segítségünkre van, hogy az igazságot megismerjük, a tévedéseket elkerüljük, s így helyes választ adjunk a legalapvetőbb emberi problémákra. A kötet szerzői, a művelődéstörténet útját követve, először a keleti népek világmagyarázatával ismertetnek meg bölcseletileg legjelentősebb rendszereik révén, majd figyelmüket az európai filozófiára összpontosítják, melynek - eddigi ismereteink szerint - a Kelettel nem volt szorosabb kapcsolata. Miként általában a tudományos történetírás, a bölcselettörténet is megkívánja a kritikai szemléletet. Bolberitz Pál és Hosszú Lajos mind a belső, immanens, mind a külső, tárgyi kritikát alkalmazták könyvük megírása során.