A birodalmak kora, E. J. Hobsbawm új- és jelenkori világtörténetet feldolgozó tetralógiájának negyedik kötete nem az I. világháborút megelőző 40 év eseményeinek pontos történetét adja, hanem a 19. század történelemben játszott szerepét kísérli megmagyarázni, megérte(t)ni és a változó világot e forradalmi átalakulás folyamatában értelmezni. Annak "a hosszú 19. századnak" az olvasmányos, gondolatébresztő újraértékelését olvashatjuk, melyet az egyetemes haladás és civilizáció nevében a liberális középosztályok hoztak létre, s amelyeket a fejlődésben rejlő ellentmondás aztán "furcsa kimúlásra", pusztulásra kárhoztatott. Az új kötet szól a béke korszakáról, melyet példátlanul kegyetlen háború követett; a szilárd és virágzó nyugati társadalmak peremén elháríthatatlanul feltámadó lázadásról és forradalomról; a polgári osztályok mélységes identitásválságáról, a hirtelen és váratlanul színre lépő munkásmozgalomról, mely elutasította a kapitalizmust; valamint az újonnan létrejövő középosztályokról, melyek a liberalizmus eszmerendszerére mondtak nemet. Viktória királynő, Madame Curie és a Kodak lányok, a vászonsapkák, a golfklubok és melltartók újszerű társadalmi világa éppúgy helyet kapnak a szerző meggyőző történelmi interpretációjában, a könyvtárnyi szakirodalmon alapuló ismeretanyagban, mint Nietzsche, Carnegie, William Morris vagy Dreyfus kapitány. És a politikai analfabéta terroristák, akik egyike világháborút robbantott ki. Ami egyébként őt magát lepte meg a legjobban, de amin - visszanézve a birodalmak korára - senki nem lepődhet meg.