Dobai Péter kétségekkel telve nézi, hogy élete vajon a vágyott „erős élet”, vagy sodródás, kérdések sora. Kétségtelen a vereség: minden dolog „maga ideje” rosszul alakult. És az „egész idő”? Vajon talált-e a költő fogódzót, ami reményt ad? Remény a szerelem, ami, ha elmúlt is, fájdalmasan jelenvaló, s fogódzó az a kulturális poggyász, ami eddig is Dobai Péter társalkodó partnereivé tette az egyetemes kultúra nagyjait, s ez segít megteremteni a költő számára azt az érzetet, hogy szabadon járhat „az egész időben”.