Az elmélettörténeti munkák megírása során számos szempontra kell ügyelni. Egyrészt az érintett életművet mindig saját kontextusában kell vizsgálni, bemutatva mindazokat a hatásokat, amelyek következtében alakult és formálódott. A kiemelkedő tudományos teljesítményt felmutató gondolkodót az jellemzi, hogy új eredményekkel, teoretikus elképzelésekkel, módszerek alkalmazásával járul hozzá az adott diszciplína fejlődéséhez. Ezzel összefüggésben fontos azt is vizsgálni, hogy a bemutatott személy gyakorol-e hatást az utókor szakirodalmára, indukált-e valamilyen recepciós folyamatot. Tudománytörténeti szempontból jelentős hozzáadott értéket eredményez, ha elsőként sikerül rekonstruálni egy alkotó munkásságát, megtalálva azokat a csomópontokat, amelyek az életműben meghatározó szerepet játszottak. E tekintetben Vasas Tamás úttörő jelleggel kezdett a dualizmus korszakának második felében, illetve a két világháború közötti időszak első évtizedében, „tanítványai” révén a 20. század közepéig megkerülhetetlen forrásként hivatkozott Concha Győző (1846–1933) tudományos működésének feltárásába. Könyvében bemutatásra kerül az életmű jogtudományi, államelméleti (alkotmánytani), közigazgatástani és politikatudományi munkássága, majd pedig műveinek közelmúltbeli újrafelfedezésének folyamata. A szerző sikeresen elemzi, hogy a Concha által művelt egyes tudományterületek milyen módon épültek be államelméleti rendszerébe, illetve interpretálta az általa használt egyedi fogalmi rendszert. Ennek során feltárta a conchai terminológia hatását az utókorra, egészen napjaink állam- és jogtudományi fogalomhasználatára. Ezen túlmenően vizsgálat tárgyává tette Concha elméleti téziseit hatástörténeti szempontból is. Elemzése kiterjed a kortárs, illetve a recepciótörténet szempontjából fontos „követők” munkáira. Megítélésem szerint Vasas Tamás olyan új eredményekre jutott kutatásai révén, amelyek a Concha-életmű mind jobb megismerését és további recepcióját szolgálják.