Aligha van az ókornak még egy olyan ismert alakja, aki ennyiféle – és egymástól ennyire különböző – identitást hordozott magában. Joszéf ben Mattitjáhu néven látta meg a napvilágot Jeruzsálemben, köztiszteletben álló papi család sarjaként, aki anyai ágon a Hasmóneus királyokkal állt rokonságban – és Titus Flavius Josephus néven hunyt el Rómában, a Flavius-ház udvari történetírójaként, akit a kortárs zsidók többsége mélységes megvetéssel sújtott árulásáért.
Joszéf/Josephus célja az volt, hogy megírja a nagy háború és népe történetét, azzal a nem is titkolt céllal, hogy a rómaiak ne az egész zsidóságot, és legfőképpen ne a zsidó vallást tegyék felelőssé a Kr. u. 66–73 között zajló felkelés kirobbantásáért. Műveit elsősorban a „művelt közönségnek” szánta. Olvasóit első kézből akarta felvilágosítani arról, hogy kik is a zsidók, miben hisznek, miért hazugok a velük szembeni előítéletek, s hogy miként sodródtak bele a Róma elleni felkelésbe.
Flavius Josephus életműve szerencsére ma már csaknem teljes egészében magyarul is olvasható, amihez örömmel ajánljuk a Kedves Olvasónak bevezetőként az első magyar nyelven megjelenő Josephus-monográfiát.