Vastag, durva és letehetetlen – Bret Easton Ellis regénye a nagyközönség számára is elérhetővé tette a tömegkultúrával elárasztott tudat hiperrealista ábrázolását. Főszereplője, Patrick Bateman, igazi faszkalap. Mint ismeretségi körében mindenki, tele van pénzzel, és pszichopata módjára, bedrogozva, önmagával és fiatalságával eltelten rohangál New York feliratokkal szabdalt, egyre szűkülő tereiben, ahol pénz, divat, nők, agresszió és embertelenség szül újabb és újabb félreértéseket. Nemcsak az Amerikai Psychó-ban leírt világ alkot labirintust, hanem az Ellis által montázsszerűen felsorakoztatott jelek, hivatkozások és üzenetek is. Les Misérables – egyebek közt A nyomorultak Broadway-előadásának plakátja villan fel minduntalan a kurvákkal, koldusokkal, saját ismerőseivel és démonaival egyaránt viaskodó Bateman mögött a háttérben. Szövevényesen váltakoznak a valóság darabjai, a szimbólumok, a lejátszott média és a beteges fantáziák, hiszen a mindezt érzékelő tudat szakadozik egymással nem kommunikáló állapotokra. „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel...” – indul a kilencvenes évek USA-jának leghatásosabb és egyben legradikálisabb nagyregénye, hogy aztán az olvasó elkülönülését felőrölve, bő ötszáz oldalnyi hihetetlenül élvezetes társasági kamu, irigység, bárgyú fogyasztói öntudat és kegyetlenkedés után többé már ne lehessen tudni, végül ki mondja: nincs kijárat, ez sem kijárat, „NEM KIJÁRAT”.