Semmi sincsen alap nélkül. Az „elégséges alap” Leibniztől származó, erőteljes filozófiai tétele szerint semmi sincs a világon, aminek ne lett volna elegendő alapja ahhoz, hogy a világon legyen. A filozófia Kanttal kezdődő ismeretelméleti fordulata e tétel megítélésében is döntő változást hozott. Kant még csak a „meghatározó alap” elvével akarta felváltani az elégséges alap teóriáját, Schopenhauer viszont nem kevesebbre vállalkozott, mint a filozófiai hagyomány teljes újragondolására. A jelen kötet első írása, az alapról szóló tanulmány az alap tételét a preszókratikusokig visszanyúlva elemzi. Schopenhauer az elégséges alap ún. „négyszeres gyökerét” (a keletkezés, a megismerés, a létezés és az akarat összefüggésében tételezett alapot) vizsgálva a kritikai transzcendentalizmus egyik legátfogóbb kifejtését nyújtja. Ehhez a kritikai kifejtéshez illeszkedik Schopenhauer két nagyobb szabású, szintén a jelen kötetben szereplő Kant-értelmezése is, amely – az alapról szóló tanulmányával együtt olvasva – már a fenomenológiai és posztmodern gondolkodás jó néhány alapbelátásához készíti elő az utat.