Az előző századforduló környékén Martin Buber rövid idő leforgása alatt a megújuló zsidó önértelmezés vezető alakja lett, s a húszas években már a vallástudomány, a filozófia és a pedagógia terén is kivételes tekintélyre tett szert. Előadásaiban és rövidebb írásaiban kezdettől fogva törekedett a zsidóság és a kereszténység viszonyának megvilágítására, de csak 1950-ben fejtette ki rendszeres formában, hogy mit gondol a két vallás, pontosabban az Istenbe vetett kétféle hit kapcsolatáról. A könyv megjelenése óta viták és egymással versengő értelmezések kereszttüzében áll, nemcsak vallási és filozófiai tartalma miatt, de azért is, mert korának kulturális válságára is magyarázatot kíván adni. A mű tehát visszanyúlik Buber egész korábbi munkásságára, és előremutat a magyar olvasó számára már ismert Istenfogyatkozásra. A szöveg megértéséhez kiadásunkban a keletkezéstörténetét és recepcióját felvázoló utószó kínál segítséget.

Martin Buber

Izraeli–osztrák vallásfilozófus. A dialógusfilozófia és az ún. vallásos egzisztencializmus fontos képviselője. Munkásságával hidat próbált verni a kelet-európai fenyegetett hagyományos zsidóság és a nyugati tudományos, felvilágosult modern gondolkodás között.