...Budapestnek elég sok zsidónegyede volt kétezer éves históriája során. Volt a Várban, nem is egy helyen, volt Óbudán, később Újpesten, zsidónegyed volt a Sas, az Október 6. utca, de képződtek zömmel zsidók lakta zárványok a Ferenc-, a József-, a Terézvárosban, Lipót- és Újlipótvárosban is. A két körút közötti sáv zsidónegyed volt jobbadán. Ma már zsidónegyed nincsen Budapesten. Budapesten sincsen. Az Erzsébetváros sem az, hiába nevezzük néha annak. Lakosságának töredéke vallásos zsidó, és ha a származást vennénk, aminthogy nem vesszük, mert nem vehetjük, alighanem akkor se lenne érvényes a titulus. Van olyan általános iskola itt, amelyben a diákok nyolcvan százaléka cigány. És mégis, vagy talán azért is. Ez a kisebbségek, vagyis a mindenkori, az örök zsidók városa maradt. És persze itt él a múlt, itt vannak, élnek az emlékek, a maradványok, a romok, a nyomok. Itt vannak még az üzemek, istállók, iparvágányok, borpincék, kutak. És itt van a gettó, mert itt volt, tehát most már itt is marad örökre. Apám sokat mesélt annak a Kazinczy utcai háznak az udvaráról, melybe betévedt, és amelyben három emelet magasságig ért a hullák hegye. Jó tél volt az, a negyvennégyről negyvenötre forduló, jó hideg, nem oszlott a tetem. Mikor a Klauzál teret rendbe tették kicsit, alig győztem a kutya szájából kirugdosni az előkerült csontokat. Az egyik hintán pedig egy rozsdás, golyóütte rohamsisak himbálózott napokig. A halálra épült élet pezseg itt. Van zsidó élet is, vannak működő templomok és vannak még és már igazi zsidók is erre, de mindenekelőtt élet van, sokféle, tarka, cigány, szerb, kínai és magyar, jómódú fiatalság is van itt, nem csak a frissen nyílt cafékban; fiatal párok tranzitlakhelye lett a környék, ide költöznek el a szülőktől, és innen mennek majd a budai hegyvidék, vagy az agglomeráció felé tovább.