Párizs felfedezése - Kultúrtörténeti útikalauz
Párizs felfedezése - Kultúrtörténeti útikalauz
Nincsenek elveszett léptek
Így kezdődik a Párizs történelmébe és történetébe bevezető, ínyenceknek szóló útikalauz. Első lépésben például azt mutatja be, hogy a többi nagyváros amőbaszerű terjeszkedésével szemben Párizs mindig újabb és újabb koncepciók szerint szervezte koncentrikus körökbe önmagát. Akár egy hagyma rétegei: felfejthető, és így korszakolható. Haussmann báró (Napóleon buldózere) pedig kíméletlenül felszántotta a várost, hogy kialakítsa bulvárjait az anekdota szerint azt is figyelembe vette, hogyan juthat el a leggyorsabban a szeretőjéhez.
A könyv első része negyedről negyedre haladva részletgazdag élőképet ad a város utcáiról és tereiről, remek kalandokat tartogatva azoknak, akik ismerik Párizst, és azoknak, akik kerülik a turistatömegeket. A második rész a forradalmak Párizsát mutatja be, mintegy barikádtérképet adva kezünkbe, amellyel a nagy francia forradalomtól az 1968-as lázadásokig nyomon követhetjük az események helyszíneit. A harmadik rész egy jól ismert párizsi típus, a kószálók által leírt várost mutatja be, Rousseau, Balzac és Baudelaire városát, hiszen a séta tengődés csupán; a csatangolás: élet. De Párizsról szóló könyv művészek nélkül nem lehetséges! Így még Manet, Degas, valamint a századforduló fotósai mondjuk André Kertész Párizsából is ízelítőt kapunk. A kötet zárlatát pedig Laplace inspirálja.