festészet mint nyelvjáték- Cimabuétól Caravaggióig, A
Kommunikációnkat alapvetően a vizualitás jellemzi: szüntelenül képeket nézünk, készítünk, cserélünk. A ránk szakadó képözönben a helyes értelmezés éppoly elengedhetetlen, mint az írott szöveg esetében. Azt hisszük, hogy kedvünk szerint, szabadon mozgunk a képek világában, valójában a félreértésig leegyszerűsített, többnyire a média által uniformizált sémákat követünk, mi több, a kvalitásos képi beszéd vonatkozásában a vizuális analfabetizmus határát súroljuk. A hibás értelmezések egyik oka az iskolai oktatásban domináló narratív képelemzési módszer. Bodó Mihály könyve amellett érvel, hogy a képelemzések helyett jóval eredményesebb az alkotói üzenetek olyan megközelítése, melynél a festményeket és a fényképeket az „absztrakt felépítések” és a figurális jelentések kiolvasásához szükséges „játékszabályok” együtteseként fogjuk fel, egyfajta vizuális nyelvjátékként (Wittgenstein). Ebben a felfogásban az absztrakt elemek (foltok, vonalak, színek és tónusok) alkotta kompozíciók nem a figurális tartalmak formai elemei, hanem maguk is szellemi tartalmak. Bodó Mihály új megvilágításba helyezi a reneszánsz festészet fejlődéstörténetét, miközben a korabeli festői gyakorlat sajátos gondolkodásmódját is közelebb hozza az olvasóhoz. Arra is felhívja a figyelmet, hogy a reneszánsz festőműhelyekben kidolgozott absztrakt-figurális összefüggések ma is szerves részét képezi a festészetnek, fényképezésnek, filmezésnek. A festészet mint nyelvjáték mindazok számára ajánlott, akik érintettek korunk vizuális kultúrájának alakításában (képzőművészek, fotográfusok, filmesek, számítógépes grafikusok, médiaszakemberek) és értelmezésében (képzőművészeteket kedvelők, műgyűjtők, pszichológusok, művészettörténészek, filozófusok).