Ha a feledésnek van enciklopédiája, akkor az emlékezésnek is van. Az elmondásra érdemes múlt századi alapanyagot a szerző finom humorral varázsolja pergő történetekké. Korrajzzá-kórképpé, ahogy ezt A feledés enciklopédiájától már megszoktuk, megszerettük.

Ungvári Tamás újabb múltidéző esszékötete, Az emlékezés enciklopédiája előző művének, A feledés enciklopédiájának hagyományait követi.

Az egyetemi tanár, irodalomtörténész szerző a történelmi egyperces műfajának megteremtésével tiltakozik a feledés ellen, s hirdeti, hogy rést lehet ütni a múlt falán, le lehet porolni a feledéssel borított emlékeket.

Az Ungvári-féle új stílusú enciklopédia az eltemetett emberek jogaiért, az áldozatokért perel. Lapjain őrült festők országmegváltó tervei, színésznői budoárok titkai, szentimentális tollforgatók életének pillanatai, politikai alkuk rémképei elevenednek meg. Az írások vakuval fényképeznek, s a hirtelen felvillanó fényben a „mese” lényege is érthetővé válik.

Az emlékezés enciklopédiája komorabb történetekkel szórakoztat, mint elődje. Ennek oka nem más, mint hogy a múlthoz vér tapad. A kultúra és a barbárság kéz a kézben jár – s különösen igaz ez az elmúlt évszázadra. Ungvári azt a szövevényt próbálja felkutatni, hogyan és miként esett meg a kultúrának és a barbárságnak ez az összefonódása, vajon hogyan szennyeződhettek be korok a barbárság támadásától. S még ha tudjuk is, hogy mind ez idáig sokszor győzött az „ellenség”, a küzdelem nem hiábavaló! A nemes harc egyik lehetséges formája a tanúságtevés, a küzdelem a múlt árnyaival, a feledéssel… mert a reménység nem múlt idő!