XIX. századi magyar fantasztikus regények
XIX. századi magyar fantasztikus regények
A magyar fantasztikus irodalom mindig is mostohagyereknek számított, és még Karinthy Frigyesnek vagy Babits Mihálynak a műfajba tett kirándulásai sem ismertették el igazán az irodalomtudománnyal. Így aztán méginkább kuriózum a most megjelent három, jószerivel ismeretlen magyar regény, melyek nemcsak a fantasztikus irodalom iránt érdeklődők, de a 19. századi magyar irodalom szerelmeseinek figyelmére is számíthatnak. A három író közül a leginkább Jósika Miklós neve lehet ismerős, ám a Két élet című regénye is már egy feledésbe merült, kései mű, melyet brüsszeli emigrációjában írt. A másik két íróról nem túlzás kijelenteni, hogy teljesen ismeretlenek, Privigyey Pálról a regényén kívül (Magyarország nem volt, hanem lesz) szinte semmit nem tudni (sajnos a kötet szerkesztoinek sem sikerült adatokat találniuk), és Tóvölgyi Titusz neve is csak a korszak jó ismerőseinek mond valamit, akárcsak regénye, Az új világ. A három regény közül Jósikáé közelít a leginkább a klasszikus fantasztikum beteljesítéséhez, míg a másik kettő közelebb áll az utópia műfajához, és elég sokat elárulnak a század második felének magyar gondolkodásáról, világnézetéről. Az utószót és a jegyzeteket Tarjányi Eszter írta.
Series: Kötelező Ritkaságok
Category: Irodalomtudomány