A harmincas éveiben járó rendszergazda Brúnó és a tanár Hajni a világjárvány közegében próbálják feldolgozni szakításukat. Két nézőpontból számolnak be a részben összekapcsolódó, részben párhuzamos, egymásra rímelő vagy éppen egymást ellenpontozó történésekről.

A maszkviselés, az online munka, a távolságtartás, az elnéptelenedett város, a bezártság és annak következményei - mindezek a motívumok túlmutatnak a konkrét járványhelyzeten. A karantén nem háttérként, hanem a társadalmi elszigeteltség metaforájaként jelenik meg. A harmadik szólamban Sybille, a német ökofeminista politológus a disztópiaként elképzelt jövő "csúnya, új világának" költői-filozofikus képeit adja.

A Weszteg nem csupán a lenyúzott személyiségek groteszk társadalmi tablója vagy az elmúlt éveinket alapvetően felforgató járvány ironikus krónikája, hanem melankolikusan pulzáló dezillúziós szerelmi regény.