„Amióta végigzúgott szerencsétlen hazánkon a vörös orkán, alig van hét, hogy meg ne jelenne egy-két füzet vagy könyv, amely az októberi forradalomtól a proletárdiktatúra bukásáig lezajlott eseményekkel foglalkozik” – írták 1919 késő őszén a Tanácsköztársaság bukása után is még évekig áradó kiadványtengerről.

A kiadványok között voltak rövid propagandafüzetek, szenzációhajhász bulvárkiadványok és részletes beszámolók is. Ezek különböző céllal születtek, de mind egy addig példátlan tapasztalat, a proletárdiktatúra értelmezésére tettek kísérletet akkor, amikor még nem jött létre a kommün történetének „hivatalos” elbeszélése. Így alakulásukban követhetjük nyomon a Tanácsköztársaság ellenforradalmi toposzait.

A tartalmi elemeket és a használt stilisztikai eszközöket is feltáró elemzés kitér a kiadványok szerzőire és céljaikra, hogy miként magyarázták a Tanácsköztársaság létrejöttét és bukását, milyen torzképet rajzoltak a kommün vezetőiről és miként értékelték a Forradalmi Kormányzótanács intézkedéseit. Külön fejezet foglalkozik a kommün alatti terror és a Vörös Hadsereg harcainak ábrázolásaival is.

A Galilei Kör történetét feldolgozó fiatal történész, Csunderlik Péter új könyve bemutatja, hogy miként forgatták fegyverként az 1919 utáni magyarországi emlékezetpolitikai küzdelmekben a kommün sokszor tudatosan meghamisított történetét, és arra is rámutat, hogy a Horthy-kori ellenforradalmi elitet bármennyi ellentét is szabdalhatta, abban egységes volt, hogy magát az 1918–1919-es forradalmakkal szemben meghatározva sosem késlekedett a „csak vissza ne jöjjenek” ultima ratiójához, a Tanácsköztársaság teljes elutasításához folyamodni: a magyar nép „nem kér abból, hogy Kun Béláék valaha is visszatérjenek”. Hiszen a „tatárjárásként” beállított proletárdiktatúrához képest bármilyen politikai berendezkedést elfogadhatónak lehetett feltüntetni.