Ferenc József páratlan hosszúságú uralkodásával egy olyan korszak szimbólumává vált, amelynek nyomai máig meghatározzák Közép-Európa arculatát, s amely a világháborúkat, forradalmakat és ellenforradalmakat, diktatúrákat és kisnemzeti nyomorúságot megélt 20. századi utódok szemében boldog békeidővé nemesedett. Közben őt magát a történettudomány általában "a részletekbe süppedt bürokratizmus, a szenvtelen rutin, a jellegtelenség" és a középszerűség megtestesítőjeként ábrázolja. Kijelenthetjük-e, hogy egy jelentős korban egy jelentéktelen uralkodó állt az európai középhatalom élén? Vagy egy 19. századi, nagyobb részében alkotmányos monarchiában ennyire lényegtelen volt már az uralkodó szerepe? Esetleg azt kell feltételeznünk, hogy éppenséggel a létezőhöz, az 1867-ben megkonstruált politikai rendszerhez a végsőkig makacsul ragaszkodó Ferenc József ellenében ment végbe az anyagi és kulturális modernizáció? Vagy mégsem volt ő olyan jelentéktelen uralkodó? Netán éppen az ő adminisztrátori fantáziátlansága, állagőrző passzivitása volt a stabilitás záloga a soknemzetiségű birodalomban a virulens nacionalizmusok korában? A tanulmánykötet nem sommás ítéletet kínál az olvasónak, hanem néhány fogódzót az önálló véleményformáláshoz