Kós Károly 1925-ben írt balladai hangvételű történelmi regénye vagy ahogy ő nevezi: krónikája a XVII. századi Erdély, azon belül is Kalotaszeg forrongó, lázongó világába vezet. Bethlen Gábor halála után öccse, István, kérész életű fejedelemségét a Rákóczi család uralkodása követi. Erdély megosztott: a régi bethleniánusok közé tartozik a családjával együtt kissé bolondnak tartott Varju Gáspár, a szerényen élő kisnemes, míg fő ellenlábasa, Maksai László I. Rákóczi György porkolábja. Mindketten egy leány, Basa Anna szívéért versengenek, mígnem szembenállásuk egy táncmulatságon majdnem végzetes fordulatot vesz.

Varju Gáspár visszavonul családjuk ősi birtokára, a havasok közti Pojánára, ami a Bethlen-pártiak fészkévé válik. A szóbeszéd úgy tartja, hogy ide rejtették el a mesés kincset, a Zólyomi harácsot. E kincs megkaparintása miatt indul medvevadászatra Rákóczi fejedelem, katonáit pedig Maksai vezeti. A csapat végül a Varju-nemzetség uradalmán száll meg, ahol Maksai László és Varju Gáspár tragikus kimenetelű találkozása immáron elkerülhetetlen.
A három nemzedék életét átfogó erdélyi krónika a két ellenség halála utáni megbékélés jegyében zárul: Varju Jankó és Maksai Katka sorsa összefonódik.