Új esszékötetében Georg Klein három kiemelkedő jelentőségű alkotó, a zeneszerző Bartók Béla, a genetikus Seymour Benzer és az orvosi Nobel-díjjal kitűntetett botanikus Barbara McClintock pályájának bemutatásával és munkásságának elemzésével nagyszabású szellemi kalandozásra invitálja az olvasót. A közös vonásokat keresi és mutatja fel a három öntörvényű életben, miközben a laikus számára is érthetővé teszi életművük úttörő jelentőségét, a genetikai és a molekuláris biológiai kutatások és eredmények lényegét. A szerzőt ugyanaz a szenvedély hajtja, mint hőseit: a gondolkodás szenvedélye, a művészet, a tudomány, a másik ember, a világ működése iránti olthatatlan érdeklődés.

[ A zeneszerző ] Vágytam rá, hogy megírhassam ezt az esszét, talán azért, hogy beszívhassam azt a tiszta levegőt, amely körülveszi Bartókot. Tudtam, hogy találhatok valamit Bartókban túl azon, amit minden nagy, halhatatlan zeneszerzőben megtalálhatok. A többiekhez hasonlóan Bartókot is a fenomenális zenei tehetsége teszi halhatatlanná. De az ő sajátos, félénk és magabiztos, előzékeny de hajlíthatatlan, halk szavú de a nácizmussal és az elnyomás más formáival szemben megalkuvás nélkül fellépő személyisége adja meg életműve végső formáját. És még valamit, túl az életművén. A példát, mindannyiunk számára. A példát, hogy mi még az ember, vagy mi lehet még az ember.

[ A genetikus ] Egyáltalán nem érdekelte a vallás. Ennek ellenére a nagy zsidó ünnepeken eljárt a zsinagógába, apja iránti tiszteletből. Apja mellett ült a padban, de imakönyv helyett fizikakönyvet tartott az ölében. Apja úgy tett, mint aki nem látja, fia iránti tiszteletből.

[ A botanikus ] Rhoades mindig ámulattal nyilatkozott arról, hogy McClintock mennyi mindent lát a mikroszkópban. Amikor ezt egyszer neki is elmondta, Barbara azt válaszolta: ,,Tudod, amikor egy sejtet nézek, akkor leereszkedem abba a sejtbe, belépek és körülnézek."