Mindenekelőtt arról kell meggyőzni a társadalmi szereplőket és az embereket, hogy: a civilizáció nem fényűzés. Nem merül ki a civilizált viselkedésben és a Parthenon vagy a firenzei Dóm szépségében. Több mint a rokonsági alakzatok és a rituálék összessége, a platóni és kanti eszmék ragyogása, Hollywood színes örvénylése, percre pontosan járó vonatok suhanása és a háttérben felcsendülő Mozart-szonáta dallama.

A civilizáció: élet és halál kérdése. Ez így egy kicsit fellengzősen hangzik, de valószínűleg igaz. Az emberek és emberi közösségek nem tudtak volna megélni ezen a bolygón, ha nem vették volna körül magukat nem pusztán váraik, városaik és házaik falaival, fegyverekkel és szerszámokkal, törvényekkel és intézményekkel, hanem — szimbólumok védőszféráival is: mítoszokkal és vallásokkal, hiedelmekkel és értékekkel, eszmékkel és teóriákkal, műalkotások ragyogó csillagképeivel. Egyszóval egy briliáns konstruktummal: civilizációjukkal.

A nyugati civilizáció drámai átalakuláson megy át, hagyományos világszemlélete, értékei, magatartásformái megrendültek, erejüket, hitelüket vesztették, s ami nyomukba léphetne, még nem alakult ki. Az emberi lét nagy kérdéseire az új vagy megújuló válaszokat még nem találta meg.

Nem a tudományos kutatók fogják megtalálni ezeket a válaszokat. Nem is az ő feladatuk. A válaszokat az embereknek, a társadalmi közösségeknek kell kiforrniuk. A kutatás azzal segíthet, hogy felhívja a problémára a figyelmet, elemzi a hagyományos civilizáció válságát, a válság okait, feltárja a folyamatban működő erőket, elemzi azt, hogy a különböző intézmények, társadalmi, gazdasági és politikai szereplők mit tesznek e téren, és mit tehetnének az új magatartásformák, értékek, eszmék kialakítása terén. És így tovább.

Civilizációnk sikeres átalakulása és stabilizálódása ugyanolyan fontos, mint politikai és gazdasági intézményrendszerünk sikeres megújulása.