A 17. században kibontakozó mechanikai tudomány a fizikai eseményeket a matematika nyelvén leírható természet fogalmára vezeti vissza, amelynek „nincsen semmiféle maga elé tűzött célja”. E természeti események ugyanakkor számos esetben kitüntetett szerepet játszanak az emberi élettörténet egészében, amelyről értelmes vágyak és célok jelentésösszefüggésében adunk számot. Hogyan viszonyul egymáshoz ugyanannak az eseménynek e két, eltérő szempontú, fizikai és erkölcsi leírása? Vagy – a 17. századi teológia nyelvén fogalmazva – szintézisbe hozható-e egymással az értéksemleges természettörvények és a gondviselés világa? Kifejezhetik-e ugyanannak a Teremtőnek az akaratát a természet kérlelhetetlen törvényei, aki „hajunk szálát is számon tartja”? E kérdések körül bontakozott ki a korai modernitás egyik legfontosabb vitája, amelyet a szerző Descartes és Malebranche írásaitól elindulva Antoine Arnauld és Pierre Bayle művein át egészen Leibniz Teodíceájáig követ nyomon.