„Sem az üres általánosság, sem magányos-üres egóm nem kell. Hányódom tehát kettejük között. [...] Számomra ma – mit tegyek? – ez a filozófia, másképpen ne tudom elfogadni őt.”

„Talán csak azt kell tudnom elfogadni, hogy elviseljem a gondolatot: bármikor visszatérhet, amit megéltem? Ennek tudatában talán tehetek is ellene valamit. S nemcsak ordítozhatok, hogy ezt nem engedjük meg még egyszer megtörténni. Ki nem engedi meg és kinek? Igazán nem muszáj azt mondanom a démonnak: »Isten vagy és sohasem hallottam még istenibbet ennél!« S mégis feltörhet bennem a jóindulat, hogy tanúbizonyságot tehessek önmagam és az élet iránt. Így megérthetem, hogy igenis ember vagyok, amiként az is, aki éppenséggel bele lőhetett volna a Dunába. S véletlenségből vagy hanyagságból nem tette. »Világosíts föl gyermeked, a haramiák emberek.« De az »emberi szubsztancia« nem elpusztíthatatlan, hiszen nem létezik. Tisztánlátás, nem pedig a vigasztalás a filozófia feladata.”

Az életműkiadás zárókötete a szerző legutóbbi években született műveit gyűjti egybe. Megtalálhatjuk ezekben az írásokban a posztmodern korszakban kimunkált és kiküzdött belátások legjavát, de egyszersmind azt is észreveheti majd a figyelmes olvasó, hogy Vajda Mihály sok szempontból eltávolodott már a kilencvenes években írt munkáitól, s hogy egy alapvetően új nézőszög kimunkálásával kísérletezik. A kötet utolsó szakasza azokat az esszéket tartalmazza, melyek egybeszerkesztve még nem jelentek meg – ez a rész úgy is olvasható, mint egy kiskönyv a vaskos nagykönyvön belül. Arról, ami ebbe a négykötetes vállalkozásba sem fért bele, Deszki Erzsébet kötetünk végén található bibliográfiája segítségével tájékozódhat az érdeklődő.