Évek teltek el csendes kertbarátságban."

Csányi Vilmos kisregénye egy szövevényes barátság története, amelyet lehetetlenné nehezít a magyar történelem. Két főszereplőjének élethelyzetét és lelkiállapotát alapjaiban meghatározzák a második világháború utáni időszak eseményei. Dániel a főkertésze annak az intézetnek, amelyet Géza, az idős professzor vezet. A kertész sváb családjának tagjait kitelepítették a háború után, édesapja elmenekült a németekkel való kollaboráció vádja elől, édesanyját és őt magát pedig kicsi gyerekként meghurcolták. Ezzel a bélyeggel élt - és él a lelkében még jóval a rendszerváltozás után is. Géza vele ellentétben munkáscsalád sarjaként futhatott be komoly értelmiségi pályát: a rendszernek köszönhetően. Kettejüket életre szólóan összeköti a kert iránti szerelem, ugyanakkor a kertész embergyűlöletét és keserűségét sem a baráti jó szándék, sem a hálás növények illata és éltető ereje nem enyhítheti.

"Édes szívem, minden kerti növény gyomként kezdte, valaki meglátta, megtetszett neki, kiemelte, ápolta, termesztette, és idővel nevet is kapott, katalógusba került, kertészeti objektum lett. Az a görögországi papsajt például, amit majdnem kitépett, mert csúnya gyom, milyen szép kék virágokat hoz minden évben. Én szeretem. Nekem a növényekhez van valamiféle barátságos viszonyom és nem a kertészeti katalógusokhoz. Biológus vagyok szerencsére, nem kertész."