„Schopenhauer abszolút egyértelmű szerző. Gondolkodás- és kifejezésmódja a garancia arra, hogy tanításának olyasfajta ’eredeti felfogása’ , amely újraértelmezné mindazt, amit eddig érvényesnek véltünk – s Platón meg Spinoza, Kant meg Hegel esetében ez még mindig lehetséges –, teljesen kizárt. Ha tehát bemutatásakor puszta beszámolónál többre törekszünk, akkor tanításának tartalmán túlmenve kulturális tényekkel és lelki összeszövődésekkel, megismerési normákkal és etikai értékekkel való további kritikus összefüggésekbe kell azt ágyaznunk. Így hát amennyiben Schopenhauer esetében a puszta logikai értelmezés nem szükséges, úgy, éppen ellenkezőleg, Nietzschénél ez nem lehetséges. Ha itt költői vagy érzelmileg felfűtött nyelvezetét megpróbálom hűvösen tudományos szintre hozni, akkor nemcsak formai változtatásról van szó, hanem megnyilvánulásait olyan absztrakciós szinten kell újrafogalmazni, amelyre önmaguktól nem értek el, s amely ezért kikerülhetetlenül különböző irányokból fejthető ki. Az egyszerű filozófiai bemutatáshoz ő maga közvetlenül keveset nyújt, míg Schopenhauernél ez már közvetlenül is voltaképpen túl sok. Ellentétes okból, ám mégis ugyanaz érvényes mindkettejük esetében: a gondolkodó filozófiájának puszta bemutatásánál mélyebb a feladatunk – mégpedig a gondolkodóról szóló filozófia.”

Az 1907-ben megjelent előadás-sorozat a kiadó Georg Simmel eszmetörténeti és filozófiai műveiből álló sorozatának első kötete.