Tel-Aviv, egy forró nyári estén valamikor a nyolcvanas években... A szerző – középkorú, nős, híres, „civilben” könyvelő – író-olvasó találkozóra érkezik egy közösségi házba. Előre unja az egészet, a kellemetlen bizalmaskodást, a közhelyes, ostoba kérdéseket, a tudálékos irodalomtörténész műelemzését, a felolvasást. Elkalandozik a figyelme, csak testben van jelen és rutinból válaszolgat, ám a képzelete annál aktívabb: a közönség soraiból találomra választott emberek köré kis történeteket sző, s ezeket mintegy írói nyersanyagként mérlegeli, újabb és újabb részletekkel gazdagítja, továbbgondolja, azaz fejben máris egy új opust alkot szinte kényszeresen.

A rendezvény után az általa kedvesnek és kellemesnek, bár nem elég vonzónak talált felolvasónő, Ráhel mellé szegődik, beszélgetésre, sétára invitálja, majd amikor kiderül, hogy a nő a szemközti házban lakik, férfias nekibuzdulással flörtöl és nála tölti az éjszakát, Ráhel féltékeny macskáját a fürdőszobába száműzve...

Vagy ez már talán csak szándék volt, elszalasztott alkalom, és a szerző valójában magányosan járta az utcákat hajnalig, cigarettázva, s töprengve magán és teremtményein?

Ámosz Oz gazdag asszociációs hálókat szövő, mesterien finom művű kisregénye az írói lét természetét, irodalom és valóság viszonyát boncolgatja, hisz szerinte írónak lenni annyi, mint nyitott helyzetben létezve elképzelni a másikat.