Aligha akad Oroszországban olyan művelt ember, aki ne olvasta volna Dovlatovot, akinek ne lenne ott a polcán néhány könyve (könnyen elérhető helyen), aki ne sorolná őt a kedvenc írói közé. Ennek a különleges népszerűségnek látszólag egyszerű a magyarázata – ahogy Brodszkij írta: Dovlatovot „könnyű olvasni”. Mintha nem követelne különösebb figyelmet – minden kisregénye három-négy óra kellemes olvasást jelent, s mindegyiket akárhányszor újra elő lehet venni: az író kesernyés humora ugyanolyan élvezetes marad minden újraolvasáskor. Dovlatov nem is szerette „írónak” nevezni magát, ő „csak” szerény mesélő, aki elmondja a műveiben, hogyan élnek az emberek körülötte. Ezzel a látszólagos egyszerűséggel a kritikusok sokáig nem is tudtak mit kezdeni, sőt afféle lektűrírónak tartották Dovlatovot, aki humoros történeteket ad közre különösebb esztétikai mélység nélkül. Ám a Dovlatov halála óta eltelt immár húsz év alatt ezek az elbeszélések és kisregények lassan elkezdték megmutatni titkos mélységeiket, s ma már elemzések százai szólnak a „Dovlatov-rejtélyről” – ennek az egyszerű, nem is túl terjedelmes, és mégis olyan „kiolvashatatlan” életműnek a titkáról.

A kötetünkben szereplő két kisregény Dovlatov életének legtraumatikusabb élményéről, a kényszerű emigrálásról szól. Az Ezek vagyunk mi emellett elmeséli a szerző egész rokonságának történetét, s a hol vidám, hol tragikus anekdotákban a látszólag tipikus sorsok mögött fölsejlik minden egyes élet megismételhetetlen egyedisége. A Puskinland Dovlatov művészileg legkiérleltebb műve. Főhőse, az író, akinek nem közlik elbeszéléseit, mindenből kiábrándulva a Puskin-emlékhelyre megy dolgozni idegenvezetőként. A puskini motívumokat és idézeteket a szikár dovlatovi prózába tökéletesen beépítve a szerző mesterien ábrázolja azt a világot, amely holt klisék tömegévé változtat mindent – Puskin emlékét, alakját, verseit is –, s amelyben Puskin költészetének kisugárzása mégis éltető oxigén.


Kedves Szergej Dovlatov!
Én is szeretem magát, de maga összetörte a szívem. Én ebben az országban születtem, félelem nélkül szolgáltam hazámat a háborúban, és mégsem tudtam soha egyetlen elbeszélésemet sem eladni a New Yorker-nek. Most meg idejön maga, és – puff neki! – rögtön közlik az elbeszélését… Sokat várok magától és a műveitől. Magában van tehetség, amelyet kész átadni ennek az őrült országnak. Szerencsések vagyunk, hogy ön itt van Amerikában.
Kollégája, Kurt Vonnegut

Dovlatov tehetséges orosz emigráns író tipikus amerikai humorérzékkel; arra emlékeztet bennünket, hogy minden sors különleges, és hogy mindenkinek az élete közel áll hozzánk.
Joseph Heller