A múlt mindenkor gazdag lehetőséget kínál a jelen szereplőinek ahhoz, hogy a korszerűnek, haladónak kikiáltott eszmék nevében elvessék vagy a hagyomány és a régi értékek megőrzésének jegyében éppen hogy kövessék a benne megtestesült mintákat. Az elődök elevenen tartott történetei egyként lehetnek talpkövei és szemétdombra való hulladékai a jövő formálásának. Így vagy úgy, eszmékké válnak, amiknek hátat is lehet fordítani és követni is lehet őket. Az eszméket persze mindig emberek képviselik, és érdekcsoportok szokták a zászlajukra tűzni őket. Mindig más az eszmény és az azt a valóságba átültető gyakorlat. A történelem ellentmondásos helyzeteiben tehát nemigen lehet igazságot tenni az éppen vetélkedő ideák alapján.

A Nagy Konstantin római császár és a Kun László magyar király életét feldolgozó kisregények egyike sem vállalkozik arra, hogy az akkoriban egymással harcban álló ideológiák valamelyike felett pálcát törjön, épp csak azt érzékeltetik, hogy bár lehet hivatkozni rájuk, vagy takarózni velük, az eszmék nem mentik fel a cselekvő embert tetteinek erkölcsi felelőssége alól.