Románia. Bánát. Távoli hegyek a Duna felett. A világ, ahol megállt az ido. Akár idilli is lehetne a kép, ha nem létezne a hideg, amitol még odabent, a házakban is megfagy a víz, a halál, ami néha túlságosan is részese az ottani életnek, az égo gumiabroncsok „illata” vagy a sok fájdalmas emlék. Kóbor kutyák, eperfa széttaposott gyümölcse, virágzó aranyvesszo, a Duna távoli morajlása. Az egyik ilyen faluba érkezik meg egy morvaországi fi atal tanár. Hogy megtanítsa a gyerekeket írni és olvasni, illetve azért, hogy felejtsen. De a falusi élet mindennapi realitásába és a zárt közösségbe való félénk beilleszkedési kísérleteit egyre inkább beárnyékolják a tolakodó emlékek, amelyek a bánáti táj elszigeteltségében és magányában hirtelen felerosödnek: a gyerekkor, a tornateremben töltött keserves évek, a színházi deszkák, a németországi stúdiók, az elvesztett nok, az utazások magánya, a menekülés, az emberi arcok, a közelség elillanó pillanatai…