„Mily ​jól értem a Múlt és a Jelen szavait!” – írta Goethe a Római elégiákban (V., magyarul Babits szavaival), s pontosan ez az, ami Szilágyi János György (1918–2016) műveit jellemzi. Ókorkutató volt; hosszú életének nagyobb részét a Szépművészeti Múzeumban töltötte, itt vált az etruszkok kutatásának világszerte elismert tekintélyévé. Négy kontinens megszámlálhatatlanul sok múzeumában tanulmányozta az etruszko-korinthosi vázákat; két múzeumi raktár között mindenütt élénken figyelt a kortárs művészetre: megfigyelései kincsesbánya művészettörténészek számára is.

Az Örvények fölé épülő harmónia két kötetében – interjúiban és személyes levelezésében – arról beszél, amiről tudós könyveiben alig esik szó: utazásairól, örök küzdelméről az idővel, az állami vagy múzeumi hatóságokkal, kutatásai anyagával. Levél-naplóit humor itatja át, gúny és öngúny; elbeszélésébe élvezetes anekdotákat fűz. Nagy művészeti és emberi élményei: találkozás a helyszínekkel, az eredetivel, felismerése a hamisnak, átélése annak, amit Goethe az idézett verssorban szó szerint így fogalmazott meg: a klasszikus ókor és a jelenkor „hangosabban és izgatóbban szólal meg együtt”.

„Az etruszk kultúrában – mondta egy interjúban – megtaláltam az alternatíváját a görög kultúrának, ami azt jelenti, hogy egy egyenértékű, de mégis más kultúra. Ez nekem egyre többet jelentett a diktatúrák idején, és természetesen ma is, hogy két különböző, de egyenértékű szellemi magatartás között lehet választani, sőt a szabadság korlátozása az, hogyha nincs alternatíva.”