Örök férjnek nevezi Dosztojevszkij azt az embert, aki csupán férj, kizárólagosan férj, semmi egyéb, mint férj, s ezért nem is kerülheti el a házasságban az agancsokat. Az ilyen emberek arra születtek, hogy feleségük legyen, aki azután megcsalja őket, mert homlokuk arra a bizonyos díszre van teremtve. Az örök férj lehet egészen okos, tehetséges ember, de ez mind nem lényeges, ő semmi egyéb, mint feleségének a férje, minden kényelmet megszerez az asszonynak, engedelmes rabszolgája, de felesége soha egy pillanatig sem szereti viszont, megcsalja minden lelkiismeret-furdalás nélkül, mert ez az örök férj sorsa. Valójában önmagáról írta ezt a kíméletlen jellemzést Dosztojevszkij. A férfiasságában megbántott író nem a felesége iránt érzett jogos felháborodást, nem a csábító iránt megvetést, haragja saját személye ellen fordult, önmagát tépi és marcangolja, önmagán vág végig a gúny vért serkentő ostorával a regény megírásával is. A történet hőse Truszockij, a megcsalt férj, mazochista kéjjel keresi felszarvazója társaságát, s pimaszul, erőszakosan tart igényt barátságára, hogy aztán hirtelen fordulattal, elemi gyűlölettel támadjon rá. Végül persze ismét elhatalmasodik rajta a nevetségesség átka, mely öl, s amely érzéstől Dosztojevszkij is nagyon sokáig nem tudott megszabadulni.