Az oktatás problematikája gazdag, szerteágazó, ehhez a kötet a szociálpszichológia nézőpontjából közelít. A szerző egyik úttörő alakja a szociálpszichológia meghonosításának, és tevékenyen alakította annak hazai történetét.

Beszámol arról, hogy a tudományág intézményesülésekor, a 60-as években a szociálpszichológia fogalmi és módszertani eszközeit elsőként a tanulóközösségek vizsgálatára alkalmazták. Milyen szerepet játszottak a tanulók kapcsolataiban a társadalmi nézeteik? Az oktatás által tudatosan megcélzott, de sokféle hatásnak kitett nézetek hogyan alakultak (különös tekintettel arra, hogy hogyan látják a saját nemzetüket és másokét)? A rendszerváltás történeti léptékű átalakulása milyen változást hozott a tanulók társadalmi nézeteiben, s hogyan tükröződik azokban? Ezek voltak az évtizedekig folytatott empirikus tudatvizsgálatok sarkalatos kérdései.

A közoktatás emberképéhez, közvetített ismereteihez és feltételrendszeréhez szakmai kommentárokkal és javaslatokkal járul hozzá a kötet. A szociálpszichológiai megfontolások jelen voltak a felsőoktatás – jelesen a tanárképzés – reformjaiban és ellenreformjában, s ez a szaktudomány szempontokat és eszközöket is kínál a kívánt és nem kívánt hatások lemérésére.  Az oktatásügy alakításában aktív lehet(ne) a szellemi élet akadémiai szférája, amelynek mai dinamikáját, buktatóit és kilátásait szociálpszichológiai szempontból elemző kötet azzal a kérdéssel zárul, hogy a „nemzetnevelésnek” ma van-e értelme, s ha igen, az miben áll.