Goldziher Ignác a világ egyik legjelentősebb iszlám-tudósa, akeleti kultúra legkiválóbb ismerője volt. A fordítás alapjául szolgáló művét Lipcsében, 1876-ban adták ki; a szerző huszonhat éves volt ekkor. Fiatal kora ellenére - mint azt a Kedves Olvasó a műből is láthatja - korának szinte minden tudományos eredményével tisztában volt, minden szerzőt ismert, aki e tárgyban bármit is alkotott. A fordító dilemmája abban állt, hogy tudománytörténeti dokumentumot fordítson-e, avagy a jelenkor érdeklődő olvasója számára, tegye „fogyaszthatóvá" a könyvet. Ez utóbbi mellett döntött. Így - az áttekinthetőség, az érthetőség és a szerkezet egyensúlya céljából - ki kellett hagynia azokat a - valószínűleg a szerző fiatalságából eredő vitaszerű részeket, melyek a korának tudósaival való terjengős polémiákat tartalmazzák. Ezek elhagyása a mű egészét, mondanivalóját és tudományos értékét nem érinti. Néhol e polémiák egyes darabjai azért benne maradtak a fordításban, hogy ízelítőt adjanak Goldziher hihetetlen tudományos tájékozottságáról. A lábjegyzetekben található címek és helyek sajnos az eredeti műben sem mindig pontosak, remélhetőleg azonban mégis segítségükre lesznek azoknak, akik használni kívánják őket. E könyv nem kívánja a héber mitológia teljes rendszerét vizsgálat tárgyává tenni, a mítoszanyag egy jól körülhatárolható részét dolgozza csak fel. A mítoszkutatás legújabb eredményeit is fel kívánja ugyanis használni, s ez nem volna lehetséges egyfajta önkorlátozás nélkül. Fő feladatunk az, hogy megmutassuk: a sémita, és különösen a héber mítoszok sem vonhatók ki a mítoszkutatás szabályai alól; valamint, hogy a héber mítoszok ugyanúgy megvizsgálhatók pszichológiai és nyelvtudományi módszerekkel, mint más népekéi; sajátosságai, pedig a sémita néplélek jellegzetességéből erednek.