„Ifjúkorában Johann B. azzal hitegette magát és az alakulófélben levő magyar közvéleményt, hogy ő a Látó. Ezen a címen írt is egy sokaktól olvasott, még többektől bírált költeményt, melyben azt jövendöli, hogy megújul a világ, még mielőtt az évszázad, melyből a vers írásakor tíz esztendő volt hátra, véget ér. „Talán bizony Apolló nyila fúródott beléd?” – kérdezte akkor egy barátja félig tréfásan, félig szemrehányóan. „Nem, kedves barátom – felelte ő félig tréfásan, félig elbizakodottan –, hanem Minerva kért tőlem menedéket.” Ehhez pedig tudni kell, hogy a költemény a Felső-magyarországi Minerva című folyóiratban jelent meg, mely ezután kevés idővel meg is szűnt.

Azóta eltelt öt és fél évtized: a világ megújult, de nem változott meg, illetve nagyon is megváltozott, de közben elfelejtett megújulni. Johann B. pedig Linzben üldögél számkivetve, s ha százszor is Látó, mégis a vakok intézetébe jár, hogy megérinthesse Minerva szent fájának szürke kérgét.”