Az előszóból: Jelen munka a 2005-ben megjelent Vezér és demokrácia című politikaelméleti kötetem „folytatása”.

A Manipuláció és demokrácia egyes fejezetei a politikai manipuláció egy-egy aspektusára világítanak rá. A 2. fejezetben kifejtett felhatalmazáselmélet arra, hogy a demokratikusan nyert mandátum gyakran alig több biankó felhatalmazásnál. A 3. fejezetben kidolgozott, William Riker heresztetikai elméletére támaszkodó változó kalkulus modell azt veszi számba, hogy a politikusok milyen eszközök segítségével manipulálják az állampolgári preferenciákat. A 4. fejezet empirikus és fiktív példák segítségével mutatja be a manipuláció heresztetikai eszköztárát. A manipuláció – Schumpeter realista „közgazdaságtani” demokráciaelmélete által megvilágított – feltételeivel, így az állampolgárok politikai kompetencia hiányával, a politikai vállalkozók innovációs tevékenységével és a politikai fejlődéssel foglalkozik a 6. és 7. fejezet. Talán semmi sem mutatja olyan világosan a választói döntés korlátosságát, és a voluntarizmus lehetőségét az inkumbens oldaláról, mint a (schumpeteri piaci analógiát továbbfejlesztő) tullocki és wohlgemuthi elmélet, amelyet az 5. fejezet mutat be. Végül, a 10. fejezetben kidolgozott plebiszciter vezérdemokrácia elméletében a karizma, a demagógia és a válságnarratíva válik a politikusi manipuláció eszközévé.