A Kádár-korszak és 1989 ma már történelem, méghozzá olyan történelem, amely iránt nemcsak szaktudományos, hanem egyre nagyobb „laikus” érdeklődés is megmutatkozik. A rendszerváltás sokak számára jelentett felszabadulást, de a társadalom széles csoportjai – így az államszocializmus legnagyobb osztálya, az ipari munkásság – nemcsak politikai változást reméltek az új demokráciától, hanem a nyugati életszínvonalhoz való felzárkózást is. Ma már tudjuk, hogy ezek a remények nem teljesültek. De hogyan hatott az illúzióvesztés a munkások társadalmi-politikai tudatára, és pontosan milyen illúziók vesztek el? A kötet szerves folytatását jelenti korábbi kutatásomnak, amelyben két gyár – a jénai Carl Zeiss és a győri Rába – munkásainak államszocializmusbeli történetét vizsgáltam az államszocializmus időszakában. Hogyan alakult a két gyár és munkásainak sorsa a rendszerváltás időszakában? Hogyan alkalmazkodtak az új termelési viszonyokhoz és tulajdonosi struktúrához Kelet-Németországban és Magyarországon, és hogyan boldogultak az egykori szocialista munkások az új gazdasági-társadalmi feltételek között? Beszélhetünk-e még egyáltalán munkásosztályról az újkapitalizmusban, vagy az új struktúrából hiányzik a munkásidentitás? A kötet nemcsak tudományos elemzést kínál a munkásságtörténethez, hanem a társadalomtörténet és a rendszerváltás iránt érdeklődő olvasók kíváncsiságát is szeretné kielégíteni.