Olyan könyvet tart kezében az olvasó, amely a tudomány eszköztárával vizsgál mindnyájunkat érdeklő kérdéseket. Éppen erről, azaz mindőnkről, a nem hivatásos irodalmárokról szól. Arról, hogy mit szeretünk olvasni, miért, hogy kik is vagyunk olvasás közben, mennyire laikusak, profik, egyáltalán mennyire egyformák, és hogy mennyire laikusok a profik, amikor azon aggódnak, hogy összejönnek-e a Háború és béke szerelmesei. Másrészt, hogy mennyire profik a laikusok, akiknek szintén iskolák, könyvtársak és intézmények közvetítik az olvasás tudományát és hierarchiáját.
A kötet alapfeltevése, hogy a tudomány nem értheti meg önmagát és semmi egyebet sem, ha nem néz néha tükörbe, ha nem vizsgálja meg történetileg és strukturálisan saját önképét, kizárásait, indokolatlan preferenciáit. Arra szeretne rámutatni, hogy a jó tudomány nem lehet életidegen: jelentős részben azokat a kérdéseket érdemes teoretizálnia, amelyeket a hétköznapi gondolkodás is érzékel, azok a legizgalmasabb dilemmái, hogy mit és miért olvasnak tanítványaink, nagymamáink, könnyűzene-, kommersz film- vagy képregény-rajongó gyermekeink.