Pavel Florenszkij pravoszláv teológus, pap, filozófus, matematikus, muzeológus, esztéta és mérnök volt – valóságos polihisztor. A kultusz filozófiája, az orthodox egyházatyák tanításaira alapozott, töredékesen fennmaradt műve olyan egységes keretben tárja fel a kereszt, a templom, a szentségek és a szertartások mély értelmét, mely a vallási kultusz és a modern szekularizált kultúra mai együttélését új megvilágításba helyezi. Florenszkij szenvedélyes előadásmódja igazi irodalmi élmény. A teológiai háttér megértését jegyzetek és utószó segíti.

„A keresztény kultuszban lehet egyáltalán nem hinni, azaz kívül állni a keresztény valláson. De a keresztény valláshoz tartozni azt jelenti, hogy hittel venni részt a kultuszban. Ekkor nincs helye a könnyelmű viszonynak, az afféle léhaságnak, amire kevesen nem hajlamosak. Az ószövetségi kultusz félelmet kényszerít ki a maga monumentalitásával; a keresztény kultusz annyira vált – úgymond – testessé, amennyire a mi parányi, mondhatni, játékszernyi templomainkban elfért. Bár lényege szerint szikrázó-villámló és perzselő, de – ritka kivételektől eltekintve – nem fedi fel nyilvánvalóan félelmetes nagyságát, nem követeli bámulatunkat, hanem inkább hitünk mélyén honol. De szerénysége mégse tévesszen meg bennünket, és ne kezeljük őt, a noumenális lényt túlzott bizalmaskodással: ne hagyjuk kiveszni az Istenfélelmet!”