Ljudmila Ulickaját nem kell bemutatni Magyarországon: a világhírű írónő méltán lett a hazai olvasóközönség kedvence, alighanem a legolvasottabb kortárs orosz szerző. Ulickaja prózájának titka elsősorban az izgalmas meseszövésben, a családi és szerelmi szálak szövevényes, olykor bizarrnak ható bonyolításában, az érdekesebbnél érdekesebb emberi sorsok felvonultatásában, a közelmúlt történelmi-politikai eseményei hátterén kirajzolódó hétköznapi élet plasztikus ábrázolásában rejlik. Az orosz írónő regényeiben mindez ráadásul olyan míves kidolgozást kap, mint valami finom női kézimunka.

A Kukockij esetei című regény különleges helyet foglal el az eddigi életműben. Igazi elbeszélőkedvvel, a klasszikus orosz próza legjobb hagyományait követve – és azokat a mai kor embere számára „fogyaszthatóan” megújítva – mesél el egy nagy ívű, a XX. század közepének Oroszországában játszódó családtörténetet, amelyben azonban a család csak a legnagyobb jóindulattal nevezhető családnak. A regény főhőse, Pavel Kukockij doktor, a kiváló nőgyógyász különleges képességekkel rendelkezik: „belső látásával” – mintha csak röntgenszeme lenne – érzékeli a méhet, a magzatot, a női szervezet felépítését, egészen a sejtszerkezetig. Kukockij doktor mégsem tud boldog, kiteljesedett életet élni: karrierje megbicsaklik a szovjet hivatalokkal az abortusz elismertetéséért folytatott reménytelen küzdelemben, házassága Jelenával, az egyre jobban a látomások világába forduló szeretett nővel fokozatosan tragédiába torkollik, nevelt lányával, akinek életsorsa szintén szövevényessé válik, egyre inkább elveszíti a kapcsolatot – és végül Kukockij doktor a kilátástalan helyzetből az alkoholizmusba menekül.
„Életem jelentős része összefonódott a biológiával, de a sors szeszélye folytán más partokra vetődtem. Azok az évek azonban mély nyomot hagytak bennem. Akkoriban döbbentem rá, hogy az orvos foglalkozása az áldozópap tevékenységével áll rokonságban, és akkoriban vetődtek fel bennem először az afféle bonyolult kérdések is, mint hogy hol az emberi szabadság határa, hol húzódik a határ egészség és betegség, élet és halál között… A Kukockij eseteiben nincsenek válaszok ezekre a kérdésekre, csupán gondolatok vannak, belső elmozdulás abba az irányba, ahonnan a válaszok érkezhetnek. Az ember életében előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor e gondolatok megkerülhetetlenné válnak.” – nyilatkozta Ulickaja a regényről.
A Kukockij esetei 2001-ben elnyerte a legrangosabb orosz irodalmi elismerést, a Booker-díjat, 2006-ban pedig nagy sikerrel vetítették Oroszországban a regényből Jurij Grimov rendezésében készült tizenkét részes tévéfilmet.