A kötetben összegyűjtött tanulmányok – melyeket a szerző kutatói pályája utóbbi másfél évtizedének terméséből válogatott ki – Babits életművének sajátosságait elemzik. Költészetének alkotói módszerén belül rávilágítanak az időben és stílusban egymástól gyakran távol eső, mégis hálószerűen összefonódó rájátszások jelentőségére. Gazdag anyagon mutatják be, hogy a verseket átható, változatos nyelvi leleménnyel egymásba kapcsolódó vendégszövegek, áthallások, stílusutalások együttese a görög és latin klasszikusoktól a Biblián keresztül a kortárs modern művekig számtalan helyről kölcsönzi anyagát, de összetéveszthetetlenül egyéni világot alkot. Érthetővé válik, hogy a költő számára mennyire fontos volt az érzékelés sokoldalúságának filozófiai és poétikai megjelenítése, kép és szöveg összekapcsolásának művészi esélye vagy az apollóni és dionüszoszi világkép szerinti alkotás nietzschei kettőssége. Néhány izgalmas filológiai nyomozás után az írások utolsó csoportja a költő, szerkesztő és kurátor presztízsének változásaival szemlélteti, hogy alkotói megítélését már életében miként befolyásolták politikai érdekek, halála után pedig évfordulóinak hivatalos megünneplése hogyan vált hatalmi kérdéssé, sőt tetten érhetjük, hogy sokszor még a tudományos munka függetlennek látszó filológiai adatait is hogyan rendelték alá ideológiai szempontoknak. Eközben e tanulmányok arra is magyarázatot kínálnak, hogy a sokat támadott költő, akinek egyik szonettjében Homérosz aranyhajó, melyet „új korokba küldtek régi révek”, miként tudott a maga versei gazdag rakományával minden viharon át eljutni hozzánk.