"Két zsidó utazik a vonaton" - mondja kötete bevezetőjében Adam Biro. - "Közép-Európa minden zsidóvicce így kezdődik, vagy legalábbis majdnem mindegyik. Önök azt mondhatják: a történelem, a mi történelmünk immár nem engedi, hogy vonatokról félvállról beszéljünk. Hiszen borzalmas emlékeket ébresztenek a zsidókban. De ez a hagyományos mondat, amellyel több mesém is kezdődik, korábbról való, még abból az időből, amikor a vonatok még senkit nem vittek a halálba... Abban az időben az utazásokat számos állomás szakította meg, mikor is vándorárusok járták a peronok hosszát, perecet, limonádét és sört árulva, az utasok föl-le szálltak, a vonaton egymást kínálgatták, csupa összetalálkozás, barátkozás, cserebere, esemény mindenütt. Aztán egyszer csak megjelentek a szürkék, az egyenruhás szörnyetegek, hogy széttörjék ezt a tablót, amiként minden egyebet is.

Két zsidó utazik a vonaton. Lehetnek öregek és csúnyák, elegáns, jó kiállású ifjak; hallgatnak, és a tájat nézik; ez itt gazdag, amaz ott ágrólszakadt nyomorult; szüntelenül beszélgetnek, közhelyeket, csacskaságokat mondanak, gorombáskodnak egymással - a világ minden fájdalma, minden bölcsessége szól belőlük. A mély-mély reménytelenség, az életöröm, a kimondhatatlan csapás, amit a lét jelent... Jómagam egyikükre sem hasonlítok, köztük nem ismerek magamra - megérkezéskor viszont már tudom, hogy e két zsidó egyike én vagyok. Meg a másik is. Ezek a zsidótörténetek, melyeknek egyike sem énvelem esett meg, s melyeknek egyikét sem én találtam ki, engem ábrázolnak, engem jellemeznek, engem magyaráznak meg. Ez mindig az én történetem.

Meg a maguké."

Adam Biro, Bíró Ádám, 1956-ban, 15 éves korában hagyta el Budapestet. Párizsban él, ahol évtizedeken át rangos művészeti könyvkiadó volt. Manapság ír: novellákat, regényeket, színdarabokat, esszéket. Ezek közül többet lefordítottak már angol, olasz és holland nyelvre.