Márton László 1997-es műve első látásra egy klasszikus történelmi regény. Valóban megtörtént esetet mond el: a Neisse-parti Gouben polgárai 1604-ben fellázadtak a hatalmaskodó városi tanács ellen. Az az ember, aki lázadásuk élén állt, a könyv címszereplője, Jacob Wunschwitz, így hát a regényben elmondottak valóban az ő igaz történetének tekinthetők. „Csakhogy egy ember igaz története valójában emberek és dolgok megszámlálhatatlan sokaságának igaz története” – mondja egy helyütt az elbeszélő. „...ha pedig az arcok és tettek sokaságának széttartó szálait egy általunk meghatározott fókuszpont felé irányítjuk, számíthatunk rá, hogy ez a fókuszpont kívülesik a láthatárunkon. Minél inkább magunkra ismerünk egy olyan ember igaz történetében, aki évtizedekkel vagy évszázadokkal járt-kelt előttünk a világ térségein, annál inkább nem következik a magunkra ismerésből semmi hasznosítható, semmi tanulság.” Ilyen elvek mellett a történelmi regény mint műfaj szétbomlik Mártonnál a narráció útvesztőjében, ami az események fikcionalitását és konstruált voltát hangsúlyozza. Jacob Wunschwitz igaz története ugyancsak megkérdőjeleződik. Elsuhanó, röpke, de mégiscsak fontos jele ennek, hogy már eleve egy másik ugyanilyen nevű szereplő is felbukkan a könyv lapjain, az NDK-ból, a huszadik századból.
Márton Lászlót nem egy történetből levonható tanulságok, hanem az elbeszélői felismerések érdeklik. Ebben a regényében a történelmi meghatározottság és az emberi sors eseményeinek labirintusát építi fel; ezt a labirintust járhatja végig az olvasó.