Mondhatjuk, hogy az Európai Unió új típusú nemzetközösség? Az európai polgárok közössége, vagy a nemzetállamoké, azaz a nemzeti kormányoké? Vállalják-e utóbbiak az Unióval együtt járó szabályokat, kötelezettségeket és azok teljesítésének ellenőrzését? Melyik elkötelezettségük erősebb: a nemzeti vagy az európai, a populista vagy a föderatív? A szovjet blokk, a kommunista pártállamok szétesése után mi keletkezik: nacionalista pártállam vagy liberális demokrácia? Kialakulhat-e az Európai Unión belül egy nemzeti autokrácia? Nyugat vagy Kelet? Megvalósítható-e a szavazattöbbségre támaszkodva a parlamentáris egypártrendszer? Mit jelent a többpártrendszerű demokrácián belül a nemzeti forradalom? Mennyiben jelent a nacionalista felsőbbségi állam vezéri államot? Vezéri párt – vezéri állam? Milyen mértékben jelenthet a kormányváltozás rendszerváltozást? Feljogosíthat-e a parlamenti többség az alkotmányos politikai rendszer, sőt az egész társadalmi rendszer felülről irányított, konszenzus nélküli átalakítására? Hogyan reagál az EU, ha nem egy belépni kívánó tagjelölt, hanem egy elfogadott tagország kormánya rendeli maga alá a gazdaságot, az adminisztrációt, a médiát, az oktatást, a kulturális intézményrendszert, a tananyagot? Kiterjedhet-e az európai-nemzetközi kontroll a gazdaságpolitikán túl a politikák összességére? Mit szól a demokrácia lebontásához az európai közösség? Sérti-e a nemzeti szuverenitást, ha a közös európai intézmények ellenzik az antidemokratikus jogszabályokat és intézkedéseket? Hazaárulás-e a nemzeti kormány visszaéléseivel szemben az európai közvéleményhez fordulni?

Ha a kelet-európai nemzeti politikusok parlamentáris teljhatalomra tesznek szert, kiépíthetik központosító pártállamukat vezérkultusszal és kegyenc-burzsoáziával. Vezérnek lenni, cselezni, harcolni kívül-belül szinte mindenkivel: nem könnyű mesterség.
Sokan reméljük, hogy a társadalom ezúttal is erősebb lesz, mint az állam.

Konrád György